A Kossuth rádió 180 perc című szerda reggeli adásában Schmitt Pál köztársasági elnök azt mondta, 21 különböző forrásból dolgozott a doktori disszertációja megírásakor, a plágium szót pedig nem szívesen használja.
Nagy port kavart Schmitt Pál doktori disszertációjának ügye. Erről beszélt reggel a köztársasági elnök a Kossuth-rádióban. "Gondolta volna, hogy kétszer is meg kell majd védenie a doktoriját?" - kérdezte a 180 perc műsorvezetője Schmitt Páltól az interjú elején, aki azt felelte: "örültem, hogy egyszer meg tudtam védeni". A dolgozat megírására késztetést érzett, hiszen minden körülötte akkoriban az öt karikáról és az olimpiai eszméről szólt. "Segítséget kaptam a dolgozat megírásához, kineveztek mellém egy opponenst és egy konzulenst" - mondta.
Lezárulhat a plágium botrány
A disszertáció sikeres megvédéséért kapott pénzről azt mondta a köztársasági elnök, hogy, az a fajta doktori dolgozat, amelyet ő írt, nem jár semmilyen anyagi kompenzációval, sem előnnyel. "Ez nagyfokú csúsztatás volt, mint megannyi más". A Semmelweis Egyetem tényfeltáró bizottságának kezdődő vizsgálatára pedig úgy reagált: minden adat rendelkezésre áll. "Azt várom, hogy végre pont kerüljön az ügy végére. Remélem, hogy tisztázni tudom a vád alól, ami mögött semmi mást nem tudok feltételezni, mint rosszindulatot"
Schmitt Pál állítása szerint a disszertációjának írásakor 30-35 oldalon keresztül következtetéseket vont le a törzsanyagból. "Ha megnézik, hogy mi volt az én hozzáadásom, nagyon remélem, hogy pozitívan bírálják majd el"- tette hozzá. Reményei szerint az ügyet vizsgáló bizottság figyelembe veszi majd a munkáját.
Az Európai Unió által kifogásolt magyar jogszabályok ügyében úgy nyilatkozott, elsősorban a törvényhozók feladata annak eldöntése, hogy megvédik-e eredeti álláspontjukat, vagy megpróbálnak változtatni. "Nem érzem, hogy bárki veszélyezteti a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Ki veszélyeztetné, a kormány?" - kérdezte a műsorvezetőtől a köztársasági elnök, aki hozzátette, az Unió másik két kérése is olyan, amit elfogadhatónak érez. "Ha valamit kérnek tőlünk, a legjobb, ha azt teljesítjük, és úgy tudjuk a tárgyalásokat tovább folytatni" - fogalmazott. A külföldi kritikákról szólva pedig azt mondta, szerinte javíthat az ország megítélésén, hogy teljes mellszélességgel kiáll az új magyar alaptörvény mellett.
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerdán visszautasította a Schmitt Pál doktori disszertációját ért plágiumvádat. A hivatal közölte, hogy a "hiánypótló munkát történészprofesszorok bírálták el, akik summa cum laude minősítéssel értékelték". Hozzátették, annak eldöntése, hogy az értekezés tartalmi és alaki szempontból megfelelő-e, az ő hatáskörük volt. A dolgozat egyik elbírálója, Kertész István ókortörténész azt mondta az [origo]-nak, hogy "fontos alkotásnak és jó dolgozatnak" tartja a disszertációt, és politikai támadásnak tartja az ügyet.