Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul szerint a magyar közigazgatás sikere e könnyített honsítási eljárás. 2011-ben 200 ezer kérelmet iktattak.
„Nem csökkent a kérelmezések intenzitása a könnyített honosítási eljárás iránt Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, egyértelmű, hogy egyre több lakos szerez tudomást a folyamatról” – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás főkonzul. Elmondása szerint az illetékesek megpróbálják betartani az előírt négyhónapos határidőt, azonban több esetben is szükség van adatpótlásra, elsősorban az anyaországi hivatalokban. „Igyekszünk minél nagyobb hangsúlyt fektetni a tájékoztatásra, a kihelyezett konzuli napokkal például leginkább idősebbeknek szeretnénk segíteni, akiknek nincs lehetőségük a kincses városba utazni az eljárás lebonyolítására. Ilyenkor az adott településen átvesszük a kérelmeket, illetve átadjuk a lakcímkártyákat az érintetteknek” – magyarázta Szilágyi Mátyás. Hozzátette: megható élmény a honosítási eljárás lebonyolítása, az eskütételek pedig a száraz hivatalnoki tevékenységgel ellentétben a konzuli szolgálat felemelő pillanatát jelentik.
Állampolgársági eskütétel
Drávucz Herbert, Magyarország bukaresti konzuljának beszámolója szerint a román fővárosban az elmúlt évhez képest szintén nem csökkent a magyar állampolgárságot igénylők száma. „Jelenleg is több hónapos előjegyzéseink vannak, azok számára, akik most jelentkeznek, márciusra tudunk időpontot ajánlani” – közölte a konzul. Hozzátette: az igénylők köre változott az elmúlt év során, jelenleg azok nyújtják be kérelmüket, akik nehezebben tudták beszerezni a szükséges hivatalos iratokat. Drávucz ugyanakkor két kiemelkedő pillanatot is felidézett a könnyített eljárással kapcsolatban. „Egy 18 éves fiatalember éppen a születésnapján tette le az állampolgársági esküt, az eseményt kisebb ünnepséggel is gazdagítottuk, hiszen felnőttéletét már magyar állampolgárként kezdhette. Ugyanakkor egy hajógépészre is emlékszem, Magyarországon ugyanis nem létezik ez a mesterség tengeri kijárat hiányában” – idézte fel a konzul.
Intenzív évet zárt Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa is – tudta meg a Krónika Zsigmond Barna Pál főkonzultól, a legforgalmasabb külképviselet vezetőjétől. „Az elmúlt év végén és január folyamán is azt láttuk, hogy az érdeklődés töretlen, nagyon nagy számban jelentkeznek hozzánk időpontfoglalás érdekében. Ki lehet jelenteni, hogy összevetve nálunk sem csökkent az érdeklődés” – szögezte le a diplomata. A könnyített honosítási eljárás iránt érdeklődők közül többen nem nyújtották be kérelmüket a törvény életbelépésekor, 2011 elején, azért, hogy ne kelljen fél évet várniuk a dokumentumok megérkezésére, illetve az eskütételre. Sokan azonban most is azt tapasztalják, hogy átlagosan 5-6 hónapnak kell eltelnie addig, amíg kezükbe kaphatják a honosítási okiratot.
Zsigmond Barna Pál főkonzul, a könnyített honosítási procedúra időtartamával kapcsolatban kifejtette, azért telik továbbra is ennyi időbe az ügyintézés, mert nagyon sok közigazgatási szerv működik együtt a kérelmek feldolgozásában, illetve a döntés meghozatalában. „Csíkszeredából fel kell küldeni ezeket az iratcsomókat Budapestre, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba, ezt követően átkerülnek az illetékes minisztériumba, majd a köztársasági elnökhöz, aki aláírja a kérelmeket, és ezután a dokumentumoknak vissza kell érkezniük Csíkszeredába” – magyarázta a főkonzul, hozzátéve, ez az ügymenet hozzávetőlegesen hat hónapot vesz igénybe, bár nagyon sokan már 3-4 hónap után értesítést kapnak az eskütétel időpontjára vonatkozóan.
„Azt gondolom, hogy a magyar közigazgatásnak példátlan sikere a honosítás, hiszen ha összevetjük a számokat – a 2010-es évben összesen 5000 kérelem volt, a 2011-es esztendőben 200 ezer kérelmet iktattak –, kijelenthetjük, hogy sikerrel oldotta meg a feladatot a magyar közigazgatás. Kétségtelen, hogy van egy várakozási idő, azonban ezeket a kérelmeket alaposan meg kell nézni, majd el kell juttatni a kérelmezők részére” – mutatott rá a Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul.